kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között. Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz... (2024.04.19. 15:52) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) media (6) média (8) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Smitt Pál elemzés - a legjobb tudásom szerint, 2. rész

2012.11.20. 02:35 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: schmitt széchenyi csókay polt

"most hetvenévesen bebizonyítom, hogy képes vagyok új phd-t írni"

"nem perelek, de érvelek ... kiállok az igazamért, de pereskedni nem fogok"
2012. március

Schmitt beperelte a Semmelweis Egyetemet.
2012. június

"hát hogy ők elveszik a... elveszik a...a..a kisdoktori címemet, lelkük rajta, én nem fogok velük vitatkozni. én magam is ... visszaadtam volna, hogyha kell"
2012. március

"Nem foglalkozom vele, egy könyvet írok most a fenntartható fejlődésről” – mondta a Hvg.hu kérdésére Schmitt Pál volt köztársasági elnök arra a kérdésre, hogyan áll a doktori fokozat megszerzésével. ...arra a kérdésre pedig, hogy mikorra készül el, először csak annyit válaszolt, hogy „passz”
2014. március

 

 

Schmitt beperelte a Semmelweis Egyetemet

2. rész és függelékek

1. rész

 

Schmitt Pál_Fischer Iván.jpg

smitt és az egyik fiser, mindkettő sokat tett már az országért

Ahogy már lemondóbeszédében jelezte, valóban megtette a jogi lépéseket kisdoktori címének elvétele miatt a Semmelweis Egyetem (SE) ellen Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, ezt megerősítette az SE sajtóosztálya. A volt államfő két lépést is tett. Egyrészről kérte az egyetemi szenátus döntésének felülvizsgálatát. Az erről szóló kérelmet már április 13-án megkapta az intézmény, amely megkezdte annak elbírálását, de egyelőre több információval nem szolgált.

 

 

 

Emellett Schmitt bírósági felülvizsgálatot is kért a szenátus döntéséről. Az erről szóló keresetet május 4-én nyújtotta be a Fővárosi Törvényszékre. Az SE ennek kapcsán annyit közölt, hogy a bíróság továbbította az egyetemnek a keresetet, ők pedig eleget tettek irattovábbítási kötelezettségüknek.

 

Mekkora egy utolsó senkiházi, posztkomcsi, sz*rdarab!

Ez egyébként tényleg nem is érintkezik olyan emberekkel, akik minimális erkölcsi tartással rendelkeznek?

 

Pali pofonért megy :D lett volna esze szépen csendben felszívódik, és a jó indulatú felejtésre hagyja a történetét, de annyira hülye, hogy még tudja fokozni ...

 

Pali bá köti az ebet a karóhoz, és egyszerűen fel nem bírja fogni, hogyha az elvtársak adtak neki doktorit, meg közt.elnökit, akkor hogy jön ahhoz valaki, hogy elvegye tőle...

 

 

 polt péter.jpg

Polt Péter (Budapest, 1955. –) jogász, ügyész, egyetemi oktató, 2000–2006 között, valamint 2010-től Magyarország legfőbb ügyésze.

1975-ben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1980-ban szerzett jogi doktorátust. Emellett posztgraduális képzésen vett részt a Strasbourgi Egyetemen és a Hágai Nemzetközi Jogi Akadémián. külföldön tanul 1980-ban
A diploma megszerzése után az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet munkatársa lett, majd 1983-ban az ELTE ÁJK büntetőjogi tanszékének tanársegédje lett, 1985-ben adjunktussá nevezték ki. 1982-ben szakvizsgát tett, 1985-től 1995-ig ügyvédként dolgozott. 1990 és 1995 között az Igazságügyi Minisztérium tanácsadójaként is tevékenykedett. 2010-ben PhD-fokozatot szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

1993-ban belépett a Fideszbe. Az 1994-es országgyűlési választáson a párt képviselőjelöltje volt, de mandátumot nem szerzett.

1995-ben megválasztották az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesévé (az ombudsman akkor Gönczöl Katalin volt). Ekkor kilépett a Fideszből. 2000-ben az Országgyűlés megválasztotta legfőbb ügyésszé, Györgyi Kálmán utódjaként. Tevékenysége során többször is kritizálták tevékenységét, az Országgyűlésben többször leszavazták interpellációkra adott válaszait. Mandátuma 2006-ban járt le (utódja Kovács Tamás lett), majd a Legfőbb Ügyészség Büntetőbírósági Ügyek Főosztályának élére került. 2010-ben Schmitt Pál köztársasági elnök Poltot jelölte legfőbb ügyésznek, akit a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz- és KDNP-frakciók megválasztották az új választási szabályok szerint immár kilenc évre. 2011-ben Polt Pétert választották meg az uniós legfőbb ügyészek szervezetének elnökének Rómában.

milyen érdekes, ha nincs rendszerváltás, ő ugyanúgy ott lenne az élmezőnyben

polt.eu.jpg



dr. Polt Péter legfőbb ügyész édesapja az a dr. Polt Miklós, aki a Kádár-rezsim Legfőbb Ügyészségében a bírósági főosztály örökös vezetője volt, és mint ilyen a halálbüntetés eltörléséig nyilván maga is többször tett indítványt halálbüntetés kiszabására. Birtokunkban van az az irat, amelyben a Legfőbb Ügyészség elismerte, a vérügyész, egészen két évvel ezelőttig, még nyugdíjasként bejárt a Legfőbb Ügyészség könyvtárát rendezgetni. Tiszta családi vállalkozás! Azért érthetetlen az a maszopos és szadaszes magatartás, amivel dr. Polt Péter parlamenti megnyilvánulásait rendre leszavazzák, mert a legfőbb ügyész maga is egy-gyökerű velük. Ezt leginkább az domborítja ki, hogy éppen a maszopos közpénzügyi államtitkár, Keller László által tett és elhíresült agancsos feljelentés alapján szerzett tudomást a közvélemény arról, hogy dr. Polt Péter legfőbb ügyész együtt vadászgat dr. Bártfai Jánossal.

 orbán-polt.jpg

...

Jobb annál, mint amit tesz,
igazabb annál, mint amit mond,
finomabb annál, mint amilyennek látszik

 


"Előadásom témáját ebből a versből merítettem, címét innen kapta: Az ember eredendően jó."

 Dr. Csókay András és felesége, Daniella.jpg

Dr. Csókay András és felesége, Daniella - az első részből

Házasságunk első fele szép példája annak, hogy emberi erővel szép dolgokat lehet elkezdeni, de ahhoz, hogy az beteljesítse az igazi küldetését, nem elég az emberi akarat... mert gyarlók vagyunk. Elkezdtem kicsapongó, hűtlen életet élni. Nem vádolhatok senkit ezért, csak magamat, mert mindig van tíz lépcső, amikor még vissza lehet fordulni. De az ember elnyomja a lelkiismeretét.

Egyszer azzal ment haza, hogy mondani akar valamit. És csak dőlt belőle a szó...

- Felborult hirtelen a világ. Egy csomagban kaptam meg mindent - emlékszik vissza Daniella, a feleség. - Elmondta, kivel, hányszor volt eddig viszonya, és hogy gyereke van egy nőtől. Azt gondolta, ez elég ahhoz, hogy elküldjem. (De ez nem volt igazi őszinteség) Már csak azért sem volt őszinteség, mert az épp aktuális kapcsolatát nem mondta el.

- Daniella újra és újra megbocsátott. Ha mindig gonosz vagy valakivel, és rendre szeretetet kapsz válaszul, nem indulatot, az térdre kényszerít. De ennek a megbocsátásnak sterilnek kell lennie, és ehhez iszonyú lelkierő kell. Az asszonyok ott hibáznak, hogy egy idő után nem bírják cérnával. Én is vártam, hogy ordítson, kitörjön, és akkor rá lehet mutatni, hogy látod, ezért kell elmennem! De nem. Ő mindig megbocsátott. Aztán egyszer a domonkos rendi templomban térdeltem a kereszt előtt, és kértem a jó Istent, segítsen. Ahogy néztem a négy-öt méter magas feszületet, Krisztus lenézett rám. Onnantól nem volt többé kétség, megingás...

- Képtelen voltam elképzelni az életet nélküle. Úgy volt kerek nekem a világ mindig is. Csak nem tudtam, hogy neki nem kerek.

 

Dr. Csókay András adjunktus. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1980-ban építészmérnöki diplomát, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán 1989-ben orvosi diplomát szerzett. Az Országos Baleseti Intézet Idegsebészeti Osztályán dolgozik.

 

 wikipédia:

A szabadkőművesség világszerte több millió taggal rendelkező heterogén, számtalan formában működő mozgalom, amely – önértelmezése szerint – az erkölcsi értékek, valamint a szellem szabadságának egyetemességét vallva, a felvilágosodás hagyományait követve tevékenykedik. Tagjai ritualizált beavatási szertartásokon keresztül ismerhetik meg a szabadkőművesség kőművesmesterséghez kapcsolódó szimbólumrendszerének mélyebb jelentését.

Az ún. angol rendszerű (illetve: reguláris) szabadkőművességben egyebek mellett a tagság számára alapvető követelmény az Istenbe vetett hit. Ennek a hitnek a megnyilvánulását - azaz hogy ki mely vallás szerint hisz Istenben - a reguláris szabadkőművesség nem firtatja tagjaitól, hiszen a reguláris páholyokban vallási és politikai témák megvitatása tilos. Éppen ezért Istent a szabadkőműves ceremóniákban és szóhasználatban a Világegyetem Nagy Építőmesterének nevezik.

Istent vagy a sátánt? utóbbit Zelnik a legfőbb tudás hordozójának tart, Czike szerint

Demszky Gábor Gellértje

 

 orbán egy cseléd, hiába jó megbízható elvtárs az apja, ő nemzeti-kereszténynek van eladva, ezért folyamatosan retteghet mikor húzzák elő őróla a régi aktákat, amiket vki biztos megtartott.
orbánnak még csányi is parancsolhatna, persze nem szószerint, nyilván csányi szereti, ha fenntartják a baráti kapcsolatot, ahogy a nagybácsi az unokaöccsével, kb olyan a viszony.
nem orbán hozta elő a témát smittről, ugyanis a meccsekre mindig elviszi magával és együtt mosolyognak, emellett ez orbánnak is kínos ügy volt, nem temeti be magát a sírba.

smitt jó elvtárs, nem tett semmit orbán ellenében.


smitt ügyében a legérdekesebb, hogy a komcsik a komcsit dobták fel, smitt két szék közé esett, azt hitte megmenthetik még az elvtársak, az egy dolog hogy a kis hvg-s újságíró biztos hogy nem beavatott, de a hvg tulajdonosa mindenképp az, ő azt az utasítást kapta és adta tovább a hvg főszerkesztőjének, hogy dobják fel smittet, írják meg a cikket. egyes szürke eminenciások úgy gondolták, hogy kell egy gumicsont újra, és smitt et. úgyis jól jár végül anyagilag, a kommunisták olyan fogalmakat hogy "jellem, becsület, gerinc" nem ismernek, jó smittnek a havi 1-2 millió forint a lemondatása után is. hisz megszavazta a fidesz neki. mindenki jól jár.
az mondjuk hihetelen amúgy hogy milyen sok beavatott van, aki ismeri, hogy a fidesz csak megjátsza a komcsit és az összes nagy fideszes komcsi családból jön, az mszp látszatellenzéke, hihetelen hogy eközül a sok ember közül még egy se beszélt, de nyilván ezek az emberek anyagilag mind jól jártak, mivel nincs lelkiismeretük, mert proli kommunisták, megéri nekik havi 1 milkáért, hogy ne is beszéljenek erről.
minél többet keresel havonta, annál inkább ragaszkodsz a pénzhez, nem pedig fordítva.

 Széchenyi és a gazdag cselédek

 

... szegény navracsics ott ül mellette, szánalmasan néz maga elé a videófelvételen. szerintem véleménye sincsen, kéne csinálni egy kísérletet a pszichológusoknak, hogyha úgy szocializálódik valaki, úgy nő fel, hogy időnként minimum havi félmillió, időnként maximum egymillió forintot vinne haza nettó, akkor egy 20 év után mennyire ragaszkodna a fizetéshez? száz emberből ekkora vagyonnál mikor és mennyi mondaná azt az alanyokból (jellem? karakter?), hogy "na most aztán elég! kimondom a véleményem, és nem tűröm, hogy úgy bánjanak velem mint egy cseléddel!"
felszínesen, azt gondolnánk, hogy akinek már nagy vagyona van, és öreg, az már nem tűri a ráncigálást, és önálló akarata lesz, ha eddig mindig meghunyászkodott, de most reveláltam, hogy nem így lenne többségében: mivel így nőtt fel, képtelen már önállóan, őszintén beszélni,

hasonlítsuk össze Széchenyit, a többi parlamenti képviselővel, politikussal.
Széchenyi vagyona nem a politikából lett, így lehetett is bátor, lehetett nagy a szája, nem függött ez össze a kenyerével, de ha a politikus ettől lesz gazdag, ragaszkodni kezd az álláshoz, függ tőle, megélhetési politikus lesz, igen, megélhetési, mert ragaszkodni fog ahhoz az életszínvonalhoz és fizetéshez, amit elért.

obersovszky lando.jpg

mint a magánszektorban nagy multinál. a fehérgallérosok, kik min. nettó félmilliókat visznek haza havonta, és az évi, negyedévi prémium min. 1-2 millió között mozog. ismerünk ilyet? figyeltük hogyan viszonyulnak a legfőbb ált. külföldi főnökhöz, aki kirúghatja, lefokozhatja őket, de főként megfoszthatja őket a jelentős prémiumtól? a legkisebb rezdülésére is intézkednek a legszigorúbban (féltik a pozíciójukat), még arra is, ami amúgy nem szúrná a szemét a főfőnöknek, aki gyakran külföldi és mikor az itteni céghez jön, kap ajándékba egy autót a legmodernebb fajtából kezdésnek, aztán vásárol magának egy kastélyt Budán és egy másikat Bécsben. saját tapasztalat .


így nem lesz bátor, mert a frakcióvezető bármikor kihajítja ha más a véleménye. ha másként szavaz a parlamentben, pártfegyelmit és pénzbírságot kap, ha sokáig csinálja, hiába egyezek az ország érdekeivel, ellenkezik a pártéval, utcára kerül. ezt ne teheti meg, kutya lesz a képviselőből, gerinctelen cseléd és talpnyaló. hogy lesz ezekből államférfi magas fizetéssel? sehogy. a magas fizetésű rendszer, nem ösztönöz, hanem kontraproduktív.

nézzetek a kripli Harrachra! akár láttam volna benne potenciát, de csak dohányzásellenességben mer merész lenni. így éli ki magát? a nagylegény! hazudozni se kéne, és akkor megtarthatta volna kopott, szolid tekintélyét. pedig segített ő még a jobbikosoknak is, mikor bekerültek a Házba.

vagy itt van pálffy, se kép, se hang, fogalma sincs semmiről, csak a szokásos politikakorrekt, fideszbarát mantrát tudja kaffogni, mint egy gép. pedig milyen mérföldkő volt a jegyzete. milyen régen volt ez már. kialudt a tűz, a kdnp meg eltűnhet könnyen, ha nem tűnik fel valami élet, igazmondás, érdekképviselet, karizma.

 

 hogyan védekezhet a társadalom, hogy ne megalkuvó politikusai legyenek? kezdetnek már az is jó lenne, ha iskola után nem dolgozhatna egyből politikusként, hanem két évet le kéne húznia egy gyárban, akkor már nem akarna Nemzetünkből cselédnépet csinálni.

ha életképes lenne politikai karrier nélkül, egy újabb szűrőfaktor, ahogy Széchényinek is volt földje, nézzük csak:

 

Kissé ideges voltam a szerep miatt – vallotta be a 74 éves Hopkins, aki a film kedvéért kívül-belül teljesen Hitchcockká vált. – Amíg forgattunk, nem akartam látni, milyen vagyok, a filmben használt hangomat sem tudtam volna elviselni. Sosem csináltam még ilyet, de munka közben egyetlen egyszer sem néztem vissza a felvételeket. Nem szerettem volna halálra rémülni. A kész filmben láttam magam először viszont… de legalább elégedett voltam.

Sir Hopkinst erősen esélyesnek tartják az Oscar-jelölésre, ám a 75 éves színész nem nagyon strapálja magát az ügy érdekében. Sőt, attól sem fél, hogy kimondja, mit gondol az egész felhajtásról:

A jelölés azon múlhat, ki csókolgatja buzgóbban a hatóság hátsó felét – nyilatkozta a színész. – Komolyan hányingerem van ettől. Jönnek a producerek, a pénzemberek és émelyítően udvarolnak a díj-felelősöknek. Én meg arra gondolok, milyen kellemetlen, ha valakiben nincs büszkeség.

Hopkinsnak lehet nagy a szája, lehet őszinte, lehet hű az elveihez idős gazdag emberként, mert tehetséges (van földje, meg tud élni a politika nélkül is), de ahogy Széchenyi kortársainak is volt földje, jópár más színészek is tehetségesek, de csak kevesen mondják ki öregkorukra az őszinte véleményüket.

 

 

Schmitt Pál óv a nacionalizmustól

 

 

 

 

mennyivel sikeresebb az mszp-s komcsi embervadászat, mint a fideszes komcsi embervadászat, az igen érdekes mondjuk. az oka az lehet, hogy ott vannak az igazi még tömegbelövő felmenőkkel rendelkező vérkomcsik, igazi hatalmasságok, szürke eminenciások, klánok, elsőgenerációs elvtársak, a fideszben csak másodgenerációs elvtársak vannak, gyurcsányt nem járatják le apróék, mert a vejük, smitt meg nem rokon. beáldozzák a gumicsont kedvéért. ill. még sajnálatot is ébreszthet, ami jól jön a fidesznek, "ők jók, csak az ellenzék nem hagyja kormányozni őket."

 

valószínű gyurcsány is csalt, semjén is, smitt is, gurmai zita is, ezek a gazdag vörös rózsadombi proli életbe nőttek bele, nem szoktak hozzá a kemény munkához.


"smittnek kellett ez a doktori, és határideje is volt"
"ez már régen volt"
"smittet nem hallgatta meg a bizottság"
"semmi köze nincs a köztársasági elnöki mivoltához"

Lavrentyij Berija például sorozatosan követett el nemi erőszakot. Egy alkalommal egy amerikai diplomata, Berija testőre és Tatjana Okunyevszkaja színésznő is szemtanúja volt annak, hogy Berija megállította fekete autóját az utcán, belökött egy nőt a kocsiba, és hazavitte az ágyába.

– Távol vagy mindentől és mindenkitől, tehát ha sikoltozol, az sem baj – mondta Berija a nőnek, amikor a dácsájába értek. – A kezemben vagy. Úgyhogy gondolkozz el ezen, és ennek megfelelően viselkedj.

igen, ennek sincs "semmi köze" titkosszolgálati vezető mivoltához.

vagy mégis:

Lavrenty Beria.jpg

Az NKDV vezetője több mint száz iskolás korú kislányt és fiatal nőt rabolt el és erőszakolt meg. Rees szerint így nem is volt csoda, hogy amikor a Vörös Hadsereg katonáinak gaztetteiről szóló jelentések Moszkvába értek és Berija kezébe kerültek, a katonák szörnyű tetteinek nem lett semmilyen következménye.

 

1. rész

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr824912968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása